Mi a helyzet Lakers???? (régebbi cikk)

Mi a helyzet, Lakers? Kérdezhetné a kedves olvasó, nos cikksorozatunk legfrissebb példánya erre a kérdésre próbálja megadni a választ…

Jack Nicholson kedvencei, a 35 győzelme mellé 32 vereséget is beszedő Lakers jelenleg a Csendes-óceáni csoport második helyén tanyázik – a bivalyerős Suns (50-16) mögött, míg „összetettben” a Nyugati konferencia 6. pozícióját birtokolják. A jónak mondható idénykezdet után (az első 30 meccs: 19 győzelem és 11 vereség), ahogy haladtunk előre az időben úgy gyarapodott a vesztes találkozók száma is. Végül az igazi mélyrepülés az All-Star hétvége után jött: az idényfelező „ünnepség” szünete óta lejátszott 13 találkozóból szégyenszemre nyolcszor kullogtak le vesztesen Bryant-ék a parkettről (közte volt egy hétmeccses fiaskó-sorozat is, továbbá egy Staples Center-beli 36 pontos zakó a ligaelső Mavs ellen). Az arcpirító teljesítmény oka leginkább a páratlan sérüléshullám, amely egész évben sújtja a keret tagjait és aminek következtében március 7-én – Kobe Bryant eltiltása (a minnesotai Marko Jarics arcba könyöklése végett meszelték el egy meccsre), illetve az Odom-Radmanovic-Walton trió sérülése miatt – írd és mondd összesen 9 (!) hadra fogható játékosa maradt az edzőként már kilenc alkalommal csúcsra érő (hatszor Bulls, háromszor pedig Lakers-mesterként) Phil Jackson-nak. A keretben mindössze két olyan játékos van, akik minden meccsen (67) pályára léptek: az irányító Smush Parker és a fiatal center, Andrew Bynum.

A gárda jelenlegi helyzetét elnézve pozitívumként fogható fel a rájátszást érő helyezés, ha a hátralévő 15 mérkőzésen nem romlik az eddig sem túl rózsás győzelem/vereség arány, akkor valószínűleg az utóbbi évtized egyik legkiegyensúlyozottabban, folyamatosan jó teljesítményt szállító alakulata, a San Antonio Spurs lesz az ellenfél. A texasiak ellen idén eddig háromszor játszottak Jackson edző fiai és kétszer Bryant-ék örülhettek a végén: december 10-én 106-99 arányban bizonyult jobbnak a Los Angeles, majd január 17-én – immár San Antonióban – 100-96 lett az eredmény, ezt követően január 28-án, LA-ben egy rendkívül izgalmas, fordulatos mérkőzésen nyert a Spurs 96-94-re. Tehát 2-1 a Lakers-nek, ez biztató előjel lehet a PlayOff-ra nézve…

Essen pár szó a sérültekről is: az idény kezdete előtt szerzett bokasérülése miatt az egyik kezdő magasember, Chris Mihm egész évre kidőlt, ezáltal még több felelősség nehezedett a második profi idényét taposó, 19 éves Andrew Bynum és minden idők legrosszabb 1/1-es Draft-választottjának tartott Kwame Brown vállára.

Most nézzük meg kik próbálják minél tovább húzni a Lakers szekerét. A sort indítsuk a legelején: a gárda kezdő irányítója Smush Parker, aki a ’05-ös szezonkezdet óta nem hagyott ki egyetlen meccset sem Lakers-színekben. Találkozónként átlagban 30 percnyi lehetőséget kap, nem rendelkezik Kidd-féle repertoárral, Parker inkább az a fajta irányító, aki jobban szeret dobni, mint passzolni. Betöréseknél ügyesen használja ki fürge lábait, jó keze van, a védekezésén pedig van még mit csiszolni. Meccsenként szerzett 11,5 pontjával csapatának 4. legjobb pontszerzője.

Lépjünk tovább a következő posztra, ezzel meg is érkeztünk a LAL-gépezet legfontosabb eleméhez. Évek óta a dobóhátvéd-szerepkör birtoklója a tavalyi idény gólkirálya, Kobe Bryant. Az idei Las Vegas-i All-Star „nagymeccs” MVP-je a napokban vette át a pontlista vezetését (meccsenként kereken 30 egység), a szenvedő alany Carmelo Anthony volt, aki november 18-a óta állt a mezőny élén (legutóbb 29,8 pontos átlagával). Bryant-hez kapcsolódó hír többek közt az is, hogy 1962 decembere óta ő az első Lakers-játékos, aki egymást követő két találkozón legalább 50 pontot szerez – a március 16-án hazai pályán kínkeservesen behúzott (hosszabbítás után 116-111 a Blazers ellen) meccsen Kobe karrierje második legjobbját nyújtva, 65 pontot jegyzett. Két napra rá, a Garnett fémjelezte Wolves ellen, ugyancsak hazai környezetben a ’97-es zsákolóbajnok 50 egységig jutott, ezzel hozzásegítve gárdáját a 109-102 arányú diadalhoz. Nem mellesleg november 17-én Bryant lett minden idők legfiatalabb NBA-játékosa, aki elérte a 17 000 pontos álomhatárt.

Mint láthatjuk: Kobe az egyik alappillér, de nem mehetünk el szó nélkül a Liga egyik legsokoldalúbb játékosa, Lamar Odom mellett sem, aki 2004-ben, a Shaq-ügylet keretében került a kaliforniaiakhoz, ahol azóta fontos szerepet tölt be Jackson mester elképzeléseiben. Magasember létére igencsak finom csuklóval rendelkezik, remekül lát a pályán, eme tulajdonságainak köszönhetően szinte minden mérkőzésén tripla-dupla közeli teljesítményt nyújt. Képességei alapján szerezhetne találkozónként 25 pontokat is, de remek csapatjátékosként elsősorban a gárda érdekeit tartja szem előtt – ezt többször hallhattuk dicsérni Phil Jackson edző szájából is. Erőcsatárként manapság újra Luke Walton kezd, aki negyedik profi idényében jár jelenleg és ligaszerte az egyik legalulértékeltebb játékosként tartják számon – ezt bizonyítja teljesítményéhez mérten alacsonynak tűnő fizetése: a 2006/07-es szezonban 1 millió 250 ezer USD üti a markát, amitől a csapaton belül csak Vujacic (974 ezer), Farmar (939 ezer), Parker (771 ezer) és Turiaf (664 ezer) kap kevesebbet, akik azért valljuk be: közel sem tesznek le annyit az asztalra, mint Walton.

Kwame Brown, a center. A fentebb már említett, nem túl hízelgő „Minden idők legrosszabb 1/1-ese”-cím birtokosa Los Angelesben sem váltja meg a világot, de azt sem lehet rá mondani, hogy haszontalanul alibizné végig a meccseket. Küzd, hajt, harcol becsülettel, aminek átlagban 8,2 pont, 6,3 lepattanó és 1,9 gólpassz az eredménye. Cseréje, Andrew Bynum pedig sokkal inkább a jövő nagy centere lehet, hisz még mindig csak 19. életévében jár, de fizikailag – és lassan már gondolkodásmódban, illetve rutinban is – túlszárnyalja sok kollégáját, bár hozzáállása néha hagy kívánnivalót maga után...

Jordan Farmar, a UCLA Bruins egyetemi kosárcsapat irányítójaként jelentkezett a ’06-os Draft-ra, ahol az első kör végén (26. hely) vitte el Őt a Lakers. Farmar – helyből – 106 centis súlypontemelkedéssel rendelkezik, ami a legnagyobb az idei újoncok közt. A szerb Vladimir Radmanovic (PF – erőcsatár) emberi értéke bizonyára sok LAL-fan szemében csökkent, mikoris kiderült; – bocsánat a csúnya szóért – hazudott sérülése körülményeiről. Mint az később kiderült, az All-Star Hétvége alatti szünetében, snowboard-ozás közben szerzett vállsérülést, ami miatt két hónap kényszerpihenőre kényszerül. Shammond Williams, a Bronx-i irányító 2 év európai légióskodás után bólintott rá a Lakers ajánlatára, idén mindössze 22 meccsen szerepelt az együttesben (átlagosan 11 percet), de mikor pályán volt tapasztalt öreg rókaként irányította a fiatal gárdát.

Maurice Evans leginkább Kobe cseréjeként jut szóhoz. Február 25-én 26 ponttal vette ki részét a Warriors fölött aratott idegenbeli diadalból (102-85). A francia Ronny Turiaf csupaszív játékával, határtalan lelkesedésével hamar a Lakers drukkerek kedvencévé vált, nem ismer eladott labdát, Ő tipikusan az a játékos, aki meghal a pályán az övéiért. Epizódszereplőként 5 pontos és 3 lepattanós átlagot tudhat magáénak, ez nagyon nagy dolog, azok után, hogy 3 éve súlyos szívproblémái miatt az is kérdésessé vált: játszhat-e még valaha? A 34 éves veterán, Aaron McKie a február végi – március eleji időszakban állt a csapat rendelkezésére, ekkor 9 meccsen (3 győztes, 6 vesztes csata) szerzett összesen 22 pontot. A 18 perces játékidejét maximálisan kihasználó (7,8 pont, 3,7 lep. és 1,1 assziszt meccsenként) Brian Cook 5. profi idényében jár a Lakers játékosaként, a második/harmadik számú erőcsatár szerepkörében tetszeleg. Végül itt van a Maribor-i (mai Szlovénia) születésű Sasha Vujacic is, aki idén 60 meccsen szerepelt és 4,2 pontos átlaggal bír.

Jövőkép…

A Tex Winter által továbbfejlesztett „Triangle Offense” (háromszög támadás) kilencszer már bevált a Phil Jackson vezette kluboknál, kérdés, hogy eljön-e a 10. siker is? Rossz nyelvek szerint Jackson mester az idény végén végleg felhagy az edzősködéssel, így a Lakers vezére nélkül folytathatja jövőre azt, amit idén elkezdett. Érzésem szerint ez a gárda nem juthat sokáig, hisz védekezésük egyenlő a nullával, bár az O’Neal-éra alatt sem a kiváló „defense” jellemezte az alakulatot, de akkoriban mégiscsak a liga legdominánsabb centere és egyik legjobb dobóhátvédje (Bryant) pattogtatott egy helyen. Mindenesetre a Los Angeles-i jövőkép az én szememmel nézve nem túl derűs, egy védekezés-orientált társulattal eredményesebb lenne a dolog, de így, egyszemélyes hadseregként nem húzható sokáig az igaz…